KEDVESSÉG

KEDVESSÉG

November 13. a kedvesség világnapja.

Valahogy a mai világban a kedvesség kicsit megkopott, értékét vesztette. Ha valakinek az erényeit soroljuk, akár csak saját magunkra gondolva, a kedvesség szó nem feltétlen a legértékesebb minőségek közé tartozik. 

Pedig nagy szükség van a kedvességre. Például mennyire hiányoljuk ezt a vevőszolgálatok pultjainál ülő személyektől. Én sokszor bosszankodom, ha a hivatalból kijövet azt érzem, hogy 20 centit összementem attól a bánásmódtól, amit kaptam. Pedig a kedvesség nem kerül semmibe! 

Azon túl, hogy másokkal sem feltétlen vesszük a fáradtságot, hogy kedvesen bánjunk, a legmostohább dolga mégis saját magunknak van. Elcsépelt dolog valóban, de aki kedves magával, figyel a saját szükségleteire, megadja testének és lelkének is, amire vágyik, az másoknak is kedvességet tud adni. Igen, a kedvesség egy tanulható dolog, nem egy veleszületett képesség. Minden benned kezdődik, ha te megtanulsz saját magadra odafigyelni, nem vagy túlhajszolt, kimerült, és nem érzed azt, hogy a te szükségleteidre senki nem figyel, vagyis ha kedves vagy magaddal, akkor természetesen másoknak is ezt fogod adni. 

A kedvességnek rengeteg formája lehet. Kedvesség egy csokor virág, vagy egy bögre kávé, de kedvesség egy pillantás, egy ölelés, vagy a hallgatás is. Néha a kedvesség jelentheti azt is, hogy felismered saját határaid, és tudsz nemet mondani. Ez a téma is végső soron a sokat emlegetett öngondoskodás témaköréhez vezet vissza. Ennek része az önismeret, hogy tudd milyen ember vagy te, mire van szükséged. Része, hogy megtanuld a szükségleteid jól kommunikálni, és része, hogy a nézeteiddel, véleménynyilvánításoddal ne bánts meg másokat.

Sokan azt gondolják, hogy a saját magunkkal való kedvesség egy fajta luxus, amire nincs az embernek se pénze se ideje. Szerintünk ez nem igaz, kedvesség lehet rengeteg apróság ami se pénzbe se különösebb plusz energiába nem kerül. Ez egy felfogás, egy döntés, ami alapjaiban határozza meg a hogylétedet, a hangulatod és hosszú távon az életed.

Hogyan lehetsz kedves magaddal?

  • Gondoskodj fizikai jóllétedről!
  • Legyen az életed része az öngondoskodás!
  • Sétálj ki a méltatlan helyzetekből!
  • Ünnepeld a sikereid! Igen, az aprókat is!
  • Szánk időt a pihenésre és feltöltődésre!
  • Beszélj magadról kedvességgel!

Valamint ha szükséged van rá, akkor ne félj segítséget kérni! Akár barátoktól, akár szakembertől, mert terápiára járni nem szégyen, sőt!

Ez is mint oly sok minden, a gyakorláson múlik, minél többet használod, annál jobb leszel benne. A végén pedig teljesen természetessé válik, hogy kedves vagy magaddal és másokkal is.

A saját magunkkal és másokkal való kedves bánásmód része a jóllétednek. Ez is fontos szelete annak a szemléletmódnak, amit mi a Studio F360-nál képviselünk. Szeretnénk egy olyan társadalomban élni, ahol az emberek kedvesek magukkal és másokkal, ahol elfogadjuk és támogatjuk egymást. Apróságnak tűnik, mégis rengeteget javítana életminőségünkön és végső soron fizikai és mentális állapotunkon. Ez kihat a motiváltságunkra, a munkánkra, a stresszel való megküzdésre, gyakorlatilag az élet minden területére.

Ahogy már sokszor említettük, rengeteg fizikai fájdalmunknak, problémánknak az oka csak részben fizikai. Nem csak a fájdalmad szeretnének elmulasztani, vagy egy sérülésből meggyógyítani, hanem az életminőséged javítani!

Légy kedves magadhoz, légy kedves másokkal!

AROMATERÁPIÁVAL BŐRÜNK EGÉSZSÉGÉÉRT

AROMATERÁPIÁVAL BŐRÜNK EGÉSZSÉGÉÉRT

Újra itt a nyár, Int a napsugár – zengi a híres Hungária nóta. Júniusba lépünk, egyre inkább, egyre többet kiszabadulunk. És, hogy a szabadságnak ne legyen keserű ára, megosztunk néhány intelmet a köz javára. Fogadjátok sorozatunkat szeretettel!

Mindenek előtt, ha már a dal is ezzel indul legyen szó a napsugárról. Sok helyről hallani: a megelőzés a legfontosabb. Nézzük meg hogyan!

  • Legyen benne fizikai védelem: kalap, napszemüveg, vékony hosszú ujjú len öltözet.
  • Ha strandra készülsz, használj árnyékot a kritikus időben.
  • Ha érzékeny vagy azon túl is, a bőrre természetes fényvédőt ajánlunk.
  • Miért fontos? Mert a bőrön keresztül ugyanúgy tápláljuk magunkat, ahogy evéssel-ivással; nem mindegy mi jut be!

Előfordul, hogy megkap a Nap… enyhítő segítség erre is akad. Hűsítő-hámosító-bőrt nyugtató és regeneráló mesterhármas aromavíz keverék nem más, mint egy professzionális testőrség.

A Nap és a víz, főleg ha sós a part kiszárítja hajat és bőrt. Növényi-és illóolajok keveréke ápolhat-táplálhat, használatukkal test-lélek együtt ragyoghat. A teljesség igénye nélkül íme a néhány résztvevő:

  • Borsmenta, orvosi levendula, damaszkuszi rózsa aromavizek
  • Sárgarépa, kókusz, meggymag, körömvirág növényi olajok
  • Ylang-ylang, orvosi levendula, citromhéj, geránium borsmenta illóolajok

A teljességhez ajánlásért bátran keress!

Személyes kedvencem pedig, amit a nyár tálcán kínál Neked: simogató esti szellő finom illatoddal tölti be a teret. Varázslatos, ahogy aromanyelven megfejthető milyen parfümöt kíván a lelked.

Szeretettel: 

Szendrei Ági

okleveles aromaterapeuta

Holdfény rituálé

holdfény rituálé A régi hagyományokban és napjainkban is fontos szerepe van az esküvő előtti készülődésnek. A lányt női körben búcsúztatják: emlékekkel töltik meg szívét, együtt sírnak-nevetnek a

Blessing

blessingway szülésre bocsátó ünnep Amerika szerte az egyik legszebb és legszentebb ilyen szertartás az indiánok Blessingway (Áldás adás/osztás) nevű rituáléja, amelyen a várandósságuk vége felé

streching óra a várudvarban

Kezdjétek velünk a vasárnapot (2023. július 23.) egy jóleső, mindent átmozgató stretching órával! Amire szükséged lesz: kényelmes ruha yoga matrac és egy kis jókedv   Az órát

samsara – női jóga elvonulás

samsara – női jóga elvonulás Szeretettel várunk egy 3 napos elvonulásra, amelynek témája a női archetípusok, melyeket a Tarot mutat nekünk.  A szamszára jelentése: az

Nyári tábor

nyári jóga tábor

nyári jóga tábor Szeretettel invitálunk minden kedves gyermeket 11-16 éves kor között egy 5 napos, kalandokkal teli, aerial jóga táborba! Mire lehet számítani? Ennek a

KEDVESSÉG

November 13. a kedvesség világnapja. Valahogy a mai világban a kedvesség kicsit megkopott, értékét vesztette. Ha valakinek az erényeit soroljuk, akár csak saját magunkra gondolva,

AROMATERÁPIÁVAL BŐRÜNK EGÉSZSÉGÉÉRT

Újra itt a nyár, Int a napsugár – zengi a híres Hungária nóta. Júniusba lépünk, egyre inkább, egyre többet kiszabadulunk. És, hogy a szabadságnak ne

EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS KISMAMAKÉNT

Olvastál mindent és annak az ellenkezőjét is? (Jó)tanácsok zúdulnak rád mindenhonnan, mióta megtudtad, hogy kisbabát vársz? Nehéz kiigazodni az információk tengerében?  Anna összeszedte számotokra, hogy

Aktualitások

Holdfény rituálé

holdfény rituálé A régi hagyományokban és napjainkban is fontos szerepe van az esküvő előtti készülődésnek. A lányt női körben búcsúztatják: emlékekkel töltik meg szívét, együtt sírnak-nevetnek a ...
Read More →
Alexander technika

Blessing

blessingway szülésre bocsátó ünnep Amerika szerte az egyik legszebb és legszentebb ilyen szertartás az indiánok Blessingway (Áldás adás/osztás) nevű rituáléja, amelyen a várandósságuk vége felé ...
Read More →
Vidéki programok

streching óra a várudvarban

Kezdjétek velünk a vasárnapot (2023. július 23.) egy jóleső, mindent átmozgató stretching órával! Amire szükséged lesz: kényelmes ruha yoga matrac és egy kis jókedv   Az órát ...
Read More →
Aktualitások

samsara – női jóga elvonulás

samsara – női jóga elvonulás Szeretettel várunk egy 3 napos elvonulásra, amelynek témája a női archetípusok, melyeket a Tarot mutat nekünk.  A szamszára jelentése: az ...
Read More →
Nyári tábor
Alexander technika

nyári jóga tábor

nyári jóga tábor Szeretettel invitálunk minden kedves gyermeket 11-16 éves kor között egy 5 napos, kalandokkal teli, aerial jóga táborba! Mire lehet számítani? Ennek a ...
Read More →
Életmód

KEDVESSÉG

November 13. a kedvesség világnapja. Valahogy a mai világban a kedvesség kicsit megkopott, értékét vesztette. Ha valakinek az erényeit soroljuk, akár csak saját magunkra gondolva, ...
Read More →

EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS KISMAMAKÉNT

Olvastál mindent és annak az ellenkezőjét is? (Jó)tanácsok zúdulnak rád mindenhonnan, mióta megtudtad, hogy kisbabát vársz? Nehéz kiigazodni az információk tengerében? 

Anna összeszedte számotokra, hogy mik azok az alappillérek, egy egészséges kismama táplálkozásában, ami jó kiindulási alap. 

Szagold * Ízleled * Érezd

Az alábbi tápanyagokból és vitaminokból egy várandós nőnek nagyobb mennyiségben van szüksége. Rengeteg vitamin van már a piacon, mi ezekről most nem fogunk beszélni, inkább a tápanyagok természetes előfordulásait gyűjtjük össze.

Folsav 

  • Természetes előfordulása a folátok
  • Segít a velőcsőzáródási és az agy fejlődési zavarok rizikójának csökkentésében
  • Előfordulása: leveles zöldek, citrusfélék, folsavval dúsított müzli, tésztafélék, kenyér

D vitamin és Kalcium

  • A csontok és fogak erősségéért és egészségéért. 
  • 1000 mg/nap az ajánlott mennyiség
  • Előfordulásuk: tejtermékek, leveles zöldek

Vas

  • A vas szükséglet a 9 hónap alatt a normál duplájára nő, ami 27 mg/nap.
  • Előfordulása: sovány húsok, halak, bab, borsó, spenót

Protein

  • Várandósként minimum 60 g/nap az ajánlott mennyiség
  • Előfordulása: húsok, tojás, tofu, bab, borsó, halak, magvak

Magnézium

  • A napi szükséglet 300 mg mely ilyenkor 370 mg-ra emelkedik
  • Az alhasi görcsök, keményedés és az éjszakai izomgörcsök ellen segít, így a koraszülés elkerülésében is szerepet játszhat.
  • Előfordulása: zöld leveles zöldségek, banán, olajos magvak, teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, halak, jó minőségű étcsokoládé

Mikre érdemes odafigyelni, kicsit csökkenteni bevitelüket?

  • koffein
  • alacsony higanytartalmú halak

Tápanyagok, amiket teljes mértékben kerülni érdemes

  • alkohol
  • halak magas higany tartalommal
  • nyers hús
  • pasztörizálatlan ételek
  • mosatlan zöldség, gyümölcs

Természetesen ezek forrása nem mindegy, figyelni kell a mennyiség mellett a minőségre is! Általánosságban elmondható, hogy ebben a pár hónapban nagyobb hangsúlyt kap az egészséges és sokszínű táplálkozás, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása. 

Szokták mondani, hogy ilyenkor a kismamának kettő helyett kell ennie. Önmagában ez így nem igaz, habár a kalória szükséglet növekedett, de nem duplája! Szintén téves az az elképzelés, hogy ilyenkor úgyis hízik az édesanya, hadd egyen ami és amennyi jólesik. Ez valóban nem a fogyókúra illetve a diéta időszaka, de a tápanyagok minőségére odafigyelni kiemelten fontos. Ne tagadd meg magadtól a finom falatokat, de a mértéktartás a kulcs!

Emellett a folyadékbevitelen is nagy hangsúly van, főleg ha valaki a nyári hónapok alatt vár babát! 

Böjtölés – tavaszi tisztulás

Böjtölés

Tavasszal ahogy újraéled a természet, mi is előszeretettel kezdünk léböjtökbe, tisztítókúrákba vagy különböző diétákba. Mi történik ilyenkor testünkkel, miért kifejezetten ajánlott bizonyos időközönként a böjtölés?

Ilyenkor az autofágia folyamata indul be, ha 48 óránál tovább böjtölünk, a sejtek megszabadulnak működésképtelen alkotóelemeitől. Éppen emiatt, több kutatás is foglalkozik az utóbbi években, a böjt rákos sejtekre gyakorolt hatásával.

A böjt során a testünk különböző fázisokon megy át.

  • Eleinte- vércukorszint, vérnyomás leesik 
  • Aztán – kezdünk hozzászokni az új állapothoz, a szervezet az öngyógyító, regeneráló folyamatokra több energiát tud felhasználni
  • Később – A méregtelenítés intenzívebbé válik, jóllét érzés, jobb koncentrációs készség
  • Végül – A test hozzászokott a böjthöz

Régebben nem volt minden fajta élelmiszer az év minden szakaszában elérhető, ezért az emberek szezonálisabban és a helyileg honos alapanyagokat használták a konyhában. Az utóbbi pár száz évben ez erősen megváltozott. Vajon jót tett e ez az egészségünknek?

A böjtölés alapvető célja?

Legtöbbször a méregtelenítés, és az emésztőrendszer helyreállítása. Ma már sokan kezdenek bele fogyókúrás céllal is.

Nem véletlen, hogy a nagy világvallások majd mindegyikében megtalálható a böjtölés hagyománya. Nem csak szellemileg van ránk jó hatással az önmegtartóztatás, illetve ha nem az étkezés körül forog az életünk, hanem fizikálisan is.

Gondoljunk csak bele, az ősember idejében nem volt állandóan elérhető közelségben élelem. Ennélfogva ez teljesen természetes volt, hogy hosszú órákig, néha napokig nem ettek. Emiatt alakult ki az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvendő intermittent fasting, vagyis időszakos böjtölés. Tulajdonképpen a nap nagy részében csak vizet, teát fogyasztunk. Ezen kívül egy bizonyos szűkebb időablakban étkezünk. Kezdeti időszakban a böjti órák alatt alacsony kalóriatartalmú zöldségek fogyasztása megengedett. Mint például a kígyóuborka vagy retek, hogy a szervezet fokozatosan szokhasson hozzá a böjthöz.

Továbbá nagyon fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás ezalatt az időszak alatt. Napi több liter ásványvíz testsúlyhoz igazítva! A méregtelenítés folyamatát támogathatjuk gyógyteák fogyasztásával is!

Pozitív hatások

  • mentálisan frissebbek leszünk
  • segít megelőzni a demenciát, és egyéb neurológiai degeneratív folyamatokat
  • pihenőidőt biztosít az emésztőrendszernek
  • javítja az anyagcserét
  • csökkenti a kardiovaszkuláris-, és daganatos betegségek kialakulásának a kockázatát

Negatív hatások

  • átmeneti vitamin hiányt okozhat
  • eleinte szédülést, fáradtságot tapasztalhatunk
  • nehéz fizikai munkára kevésbé vagyunk alkalmasak
  • nem mindenkinek ajánlott

Nem javasolt a böjt cukorbetegeknél, kismamáknál, gyerekeknél, valamint a műtét utáni lábadozás időszakában sem!

Mivel a böjtölés azonban nem veszélytelen, mindenképpen azt javasoljuk, hogy akinek nincs tapasztalata, konzultáljon egy orvossal mielőtt belevágna. A böjt végeztével csak fokozatosan térjen vissza a normál kerékvágásba. 

Következésképpen ha érdekel a téma részletesebben, ajánljuk figyelmedbe, a Netflix (Un)well című sorozatát, melynek egyik epizódja a böjtölés témakörével foglakozik.